Van amikor nem javasolt a meditáció?

Miért látjuk mindenfelé, hogy meditálj és boldog leszel?

 A rövid válasz:

-mert olyan jó lenne!

Olyan jó lenne, ha létezne a hétköznapi zajtól elzárt szerzetesi élet nélkül is,
a feladatokkal, felelősséggel, érzelmekkel túlfűtött világunkban is egy belső mentsvár, amihez mindig fordulhatunk!

És… létezik is, csak nem mindig könnyű, vagy egyszerű megtalálnunk önmagunkban.

A gondolatainknak „vissza” kell találni a Csendbe, hanem az érzelmeink vibráló hullámainak is le kell csendesednie.

A kifelé és a befelé figyelés ekkor összhangba kerül, és a lassan elcsendesülő éberség egy nyitott állapottá válik, egy olyan befogadó, elfogadó csenddé melynek átadva magunkat jön el a béke elcsendesítő öröme.

Ehhez nem csak befelé figyelve kell megélnünk az érzelmeinket,

hanem befogadóvá is kell tehát lennünk a külvilág felé is.

Ez pedig egy olyan paradoxon, amely sérülékennyé is tesz, ha egy komolyabb krízis kapcsán kimerültünk a félelemtől, az érzelmi és/vagy testi fájdalmaktól, illetve ha a képességeink jelenlegi szintjén segítség nélkül kiszolgáltatottnak érezzük magunkat.

A komoly érzelmi hullámvölgyben, a depresszióban szenvedő, illetve a komoly traumát átélt ember számára önmagába figyelni, sőt kizárni minden mást, súlyosbíthatja a magányt, a félelmet, a visszahúzódást.

Az egyedüllétben a feladattal önmagába zárkózó ember épp a megoldások észrevételét, a probléma más oldalról történő megközelítését zárja ki. Az ösztönös én védelmezően inkább elzárkózik érzelmi fájdalmába és megpróbálja lecsökkenteni a további külső behatások lehetőségét.

Ez egy határig a legjobb önvédelmi stratégia is lehet. A sérülékenység érzése azonban egyre erősíti a bizonytalanság érzését, és minél tovább marad az ember a fájdalomban, az életvitel egyre több területén kezd elhatalmasodni.

Az önbizalom elhomályosodik, az önbecsülés meggyengülése a kapcsolati rendszerünk felé is átszivárog. Egy trauma könnyen kiváltja a bűntudat érzését, ha örömet kezdünk érezni, illetve nem engedi, hogy a lazítás során teljesen átéljük az elégedettség érzését.

A meditáció az önkontrollunk átadása, a teljes ellazításról, elengedésről szól, mely ezáltal félelmet gerjeszthet az amúgy is talajt vesztett, az élet irányításának hiányát átélő ember számára. Ennek oka, hogy bár a fájdalommal, félelmekkel való állandósult küzdelem könnyen megszokottá válik, egyszerűen kivált egy állandó, lehetséges támadás elleni figyelmet, és védekező ösztönt.

Agyunk megpróbál felkészülni a váratlan helyzetekre, és egyre több területen állandó kontrollt igyekszik felügyelni. Az állandó figyelem, az érzékszervek „nyitvatartása” és az ingerek értelmezése és lereagálása, egyre nehezebbé teszi az elalvást, az éjszakai kikapcsolódást, a regenerálódást.

Ebbe belefárad az ember testileg is, lelkileg is és egyre nehezebben érzi képesnek magát, arra, hogy megoldja a nehézségeit, problémája feloldását. A családtagok felé érzett kötelezettségtudat és az odafordulás felszínesebbé és elnehezedővé válik, így a saját érzéseinek megosztása vagy az ő nézetük elfogadása is egyre kevésbé látszik jó lehetőségnek.

A korábbi családi sérelmek és csalódások könnyen bekapcsolják a további védekezést, a menekülő ösztönt, akár a saját magányunkba forduló viselkedéssel megerősítve.

Ekkor egy ellazulás esetén még váratlanabbul érheti a meditálni vágyó elmét a befelé figyelés során, a váratlanul felbukkanó fel nem dolgozott trauma emléke. Ezért jó, ha először megtaláljuk az okok eredetét, feldolgozzuk az érzelmeket, veszteségeket, végig megyünk a megoldás felé a lehetőségek megismeréséig és ekkor már a tisztán átadhatjuk magunkat az érzések belső megfigyelésének és az elengedésének. 

Ennek a helyzetnek a segítése nem egyedüli feladat. Az ember – nem véletlenül mondják, hogy – szociális lény. Szükség van a változásokhoz a kapcsolati hálónkra. A munkahelyi, a felszínes és a mély baráti és bensőséges családi támogatásra, vagy épp egy kívülállónak az előítéletektől mentes szemléletére.

Amikor ettől elvágjuk magunkat, megnehezítjük a problémának a feldolgozását, hiszen abból az elképzelésből indulunk ki, hogy a mi problémánk egyedi és senki nem értheti. Akkor viszont, ha ezt a védekező ego reakciót eltávolítjuk, felfedezhetjük, hogy bár ezt a hatalmas súlyt, melyet cipelünk át senki nem veheti, viszont új szemszögből látva megérthetjük, hogy a problémát magát nem egy érzés okozza, hanem legtöbbször feloszthatjuk több korábbról cipelt érzelemre, mely most egy kiváltó esemény és érzés áradat  következtében, azonnal eltaglózó erejű lett.

Ha a fájdalmat sikerül külső szemszögből feltérképezni, akkor sokszor könnyebben átlátható és megérthető mi is történt velünk! Fel lehet ismerni, mi az, ami ennyire elzárta hirtelen a külvilágot, eltorzítja a racionalitást és a legváratlanabb pillanatokban is magával ragadja a figyelmünket, gondolatainkat?

Ha ettől szeretnél megszabadulni, akkor kell a sarkadra állni!

Újra vissza kell szerezni a mozdulatokhoz az erőt,

a megoldás kereséshez a segítő technikákat,

 a kiszolgáltatottság érzése helyett az irányítást.

Ehhez viszont újra erő kell.

Szükség van újra, hogy lásd a felelősség felvállalásának azon jó oldalait,

ami eljuttat az új lehetőségekhez.

A kis feladatok megoldásának sikere erőt ad a következő cél kitűzéséhez.

Ekkor már fordulhatsz vezetett meditációkhoz, de mindig jó, ha amikor belekezdesz,

meg is engedd magadnak a lazításban az örömet!

A meditáció ekkor válik teljessé,
a lazítás ekkor lesz olyan hatalmas erővé,
mely újra teljessé tesz.

A meditáció befejezésekor újra érzed a feloldott, légies könnyedséget és az erőt a testedben.

Képesnek érzed magad újra, hogy azzá válj, akivé mindig is akartál.

Ennek az érzésnek, a lazítás feloldó erejének hatására újra nyitott lehetsz bármilyen probléma esetén úgy,
hogy ne befeszítsen a félelem, hanem lazítva, magabiztosan meg tudd oldani az aktuális helyzeteket
a korábbi terhek érzelmi nehezítése nélkül.

Ezért hasznos a meditáció gyakorlása akkor is, amikor minden szép és szuper jó!

Légy Önmagad legjobb verziója!