Van amikor nem javasolt a meditáció?

Miért látjuk mindenfelé, hogy meditálj és boldog leszel?

 Röviden, mert olyan jó lenne! Olyan jó lenne, ha létezne a hétköznapi élettől elzárt szerzetesi élet nélkül is, a feladatokkal, felelősséggel, érzelmekkel túlfűtött világunkban is egy belső mentsvár, amihez mindig fordulhatunk!

És… létezik is, csak nem mindig könnyű, vagy gyorsmegoldás bemennünk rajta. Nem elmenekülésre való ugyanis a való világtól, nem csak befelé figyelve kell megélnünk az érzelmeinket, hanem befogadóvá is kell lennünk a külvilág felé is.

Ez pedig egy olyan paradoxon, amely sérülékennyé is tesz.

A komoly érzelmi hullámvölgyben, a depresszióban szenvedő illetve a komoly traumát átélt ember számára önmagába figyelni, sőt kizárni minden mást, súlyosbíthatja a magányt, a félelmet, a visszahúzódást.

Az egyedüllétben a feladattal önmagába zárkózó ember épp a megoldások észrevételét, a probléma más oldalról történő megközelítését zárja ki. Az ösztönös én védelmezően inkább elzárkózik érzelmi fájdalmába és megpróbálja lecsökkenteni a további külső behatások lehetőségét.

Ez egy határig a legjobb stratégia is lehet! A sérülékenység érzése azonban egyre erősíti a bizonytalanság érzését, minél tovább marad az ember a fájdalomban, az életvitel egyre több területén kezd elhatalmasodni. Az önbizalom elhomályosodik, az önbecsülés meggyengülése a kapcsolati rendszerünk felé is átszivárog. A trauma könnyen kiváltja a bűntudat érzését, ha örömet kezdünk érezni, illetve nem engedi, hogy a lazítás során teljesen átéljük az elégedettség érzését.

A meditáció az önkontrollunk átadása, a teljes ellazításról, elengedésről szól, mely épphogy félelmet gerjeszt az amúgy is talajt vesztett, az élet irányításának hiányát átélő ember számára. Ennek oka, hogy bár a fájdalommal, félelmekkel való állandósult küzdelem könnyen megszokottá válik, egyszerűen kivált egy állandó lehetséges támadás elleni figyelmet, és védekező ösztönt.

Megpróbál agyunk felkészülni a váratlan helyzetekre, és egyre több területen állandó kontrollt igyekszik felügyelni. Az állandó figyelem, az érzékszervek „nyitvatartása” és az ingerek értelmezése és lereagálása egyre nehezebbé teszi az elalvást, az éjszakai kikapcsolódást, a regenerálódást.

Ebbe belefárad az ember testileg is, lelkileg is és egyre nehezebben érzi képesnek magát, arra, hogy megoldja a nehézségeit, problémája feloldását. A családtagok felé érzett kötelezettségtudat és az odafordulás felszínesebbé és elnehezedővé válik, így a saját probléma megosztása vagy az ő nézetük elfogadása is egyre kevésbé látszik jó lehetőségnek.

A családi korábbi sérelmek és a korábbi csalódások könnyen bekapcsolják a további fájdalmaink súlyosbodása elleni védekezést, a menekülő ösztönt, akár a saját magányunkba forduló viselkedéssel megerősítve.

Ekkor egy meditáció, egy ellazulás esetén még váratlanabbul érheti a meditálni vágyó elmét az újra felbukkanó trauma.

Ennek megállítása nem egyedüli feladat. Az ember – nem véletlenül mondják, hogy – szociális lény. Szükség van a változásokhoz a kapcsolati hálónkra. A munkahelyi, a felszínes és a mély baráti és bensőséges családi támogatásra, vagy épp egy kívülállónak az előítéletektől mentes szemléletére.

Amikor ettől elvágjuk magunkat, megnehezítjük a problémának a feldolgozását, hiszen abból az elképzelésből indulunk ki, hogy a mi problémánk egyedi és senki nem értheti. Akkor viszont, ha ezt a védekező ego mechanizmust eltávolítjuk, felfedezhetjük, hogy bár ezt a hatalmas súlyt, melyet cipelünk át senki nem veheti, viszont új szemszögből látva megérthetjük, hogy a problémát magát nem egy érzés okozza, hanem legtöbbször feloszthatjuk több korábbról cipelt érzelemre mely most egy kiváltó esemény és érzés áradat  következtében, azonnal eltaglózó erejű lett.

Olyan ez, mint amikor egy nagybevásárláskor a bevásárlókocsiban nagy kupac áru gyűlik össze és ha rápillantunk a blokk végösszegére, hirtelen nem is tudjuk mi mindent tudtunk ilyen gyorsan  összegyűjteni. Pedig benne van például a hetek alatt elfogyó mosogatószer és a naponta gyorsabban fogyó pékáru is.

Ha a fájdalmat sikerül külső szemszögből feltérképezni, úgy mint az említett blokkon szereplő tételeket, akkor átlátható és megérthető mi is történt velünk! Felismerni mi az, ami ennyire elzárta hirtelen a külvilágot, eltorzítja a racionalitást és a legváratlanabb pillanatokban is magával ragadja a figyelmünket, gondolatainkat.

Ha ettől szeretnél megszabadulni, akkor kell a sarkadra állni!

Újra vissza kell szerezni a mozdulatokhoz az erőt, a megoldás kereséshez a segítő technikákat, az irányítást a kiszolgáltatottság érzése helyett. Ehhez viszont újra erő kell. Szükség van újra, hogy lásd a felelősség felvállalásának azon jó oldalait, ami eljuttat az új lehetőségekhez. A kis feladatok megoldásának sikere erőt ad a következő cél kitűzéséhez.

Ekkor már fordulhatsz vezetett meditációkhoz, de mindig ott kell, hogy legyen annak a fókusza,

hogy ha belekezdesz, meg is engedd magadnak a lazításban az örömet!

A meditáció ekkor válik teljessé, a lazítás ekkor lesz olyan hatalmas erővé, mely újra teljessé tesz.

A meditáció befejezésekor újra érzed a feloldott, légies könnyedséget és az erőt a testedben. Képesnek érzed magad újra, hogy azzá válj, akivé mindig is akartál. Ennek az érzésnek, a lazítás feloldó erejének hatására leszel újra nyitott bármilyen probléma esetén, hogy ne befeszítsen a félelem, hanem lazítva, eltávolodva, már nem felhalmozódott csupán stresszt kezelsz, hanem az aktuális helyzeteket terhek nélkül segít könnyebben kezelni.

Ezért hasznos a meditáció gyakorlása akkor is, amikor minden szép és szuper jó!

Hiszen még jobb lehet a holnap is!

Legyen Önmagának a legjobb verziója!